Get Adobe Flash player
Egy weboldal beindításához első körben szükség van egy névre, amin az oldal elérhető lesz majd. Ennek a neve Domain. Ez egy nemzetközi formátumú név, ami az oldal elérhetőségét teszi lehetővé. Ha kiválasztottad a megfelelő nevet, - ami sokszor nem könnyű, mert a jók már foglaltak, - akkor azt meg kell venni, aminek az ára néhány ezer forint, amit évente meg kell újítani. Ezek után a név a tiéd, elhelyezheted rajta az oldalt. Domain regisztrációhoz ajánlom a nagy szolgáltatókat, mert a kicsik (nagyon sok domain regisztrátor van) is a nagyoknál csinálják. Árban is van elég nagy eltérés egyik -másik szolgáltató között, érdemes figyelni. Sok akciós ár van, ilyenkor figyelembe kell venni azt is, hogy az éves megújítási díja, az akcióhoz képest sok vagy kevés. Valójában a domain név megvásárlása az új weboldalad legkisebb költségű tényezője, de nem árt ha tisztában vagy a részletekkel. Hova tedd?  Egy tárhely kell a weboldalnak, amin a fájlokat képeket, adatokat tárolod, és ami képest azt kérésre megjeleníteni egy böngésző ablakban. Ez szintén egy szolgáltatás, amit meg kell fizetni, és ami tartalomtól és hozzá adott plusz dolgoktól függően évente 10-30 ezer forintba kerül. Itt nem szabad spórolni, egy ingyenes tárhely látszólag kielégítő, ám az oldal lassísága, és/vagy a hozzáadott reklámok elriasztják a látogatót. A legideálisabb, ha a saját országodban van a tárhely, ám sok hazai szolgáltató is tengerentúli szervereken működik. S ha igazán jót akarsz, akkor nyúlj a zsebedbe, és fizess meg  egy olyan szolgáltatót, aki SSD alapú tárhelyet biztosít a weboldalad számára. Ez egy villámgyors weboldalt fog eredményezni. A tárhely szolgáltatások is nagyon sok kiegészítő opciót hordanak magukban, van hogy kevesebb, de árban ettől függetlenül elég nagy eltérések vannak, ajánlom hogy figyelmesen nézd át a kínálatot, hogy ne érjen csalódás, mert egy költözés sem egyszerű jelenet. Ha ez megvan, akkor a már meglévő domain-t be kell állítanod, hogy kapcsolatban legyen a tárhellyel, amit a szolgáltató általában megcsinál. Az elkészült weboldalt fizikailag fel kell tölteni a tárhelyre, és már működik is.